Anno, a kalandos ’90-es években amikor az Igen révén újságíróskodtam egy szűk évtizedet, elég gyorsan rátaláltam a nekem leginkább testhezálló formára, a glosszára. Sok tucatnyi nyomdafestéket látott szösszenet után azután a lapot elmosta az ezredforduló, új orgánumot pedig nem találtam magamnak. Napjainkban viszont egyre gyakrabban élek át olyan helyzeteket, amit szívesen leírnék, mert nem tudom magamban tartani. Így fogalmazódott meg ennek a blognak az ötlete.

A címet egy idős nyelvművelőtől (néhai Benyhe János) csentem, aki az (akkori) Heti Válaszban vezetett egy Dohogó című rovatot hosszú éveken át, nyelvi pongyolaságokon dohogva. Sajnos a Füstölgő cím már foglalt volt, így maradt az igei alak...